Szerző

ek

Csoki-, munka- és sorozatfüggő.

Az új kedvenc csajos sorozatom

A

Azon kevesek közé tartoztam, aki tényleg tudott rajongani 9 éve a Lipstick Jungle részeiért. Úgyhogy milyen jó hír ez nekem, hogy az akkori hármas, New York-i barátnős fogatot, akik 6,5 IMDb pontig jutottok, letarolta egy ugyanilyen csajos kör, akik viszont 8,1 ponttal robbantak be. De mit is tudnak ők? Lássuk, mit is hozott a The Bold Type! A téma engem eleve megvett. Ott, ahol fősulisként...

Amikor egy kicsit megszakad a szív

A

Rajongok a (kellemesen) szomorú filmekért. Nem az átlátszóan hatásvadász, felszínes darabokra gondolok, hanem az igényes drámákra, amik minden képkockán életszerűek. Na nem azért választom őket, mert szeretek szenvedni, hiszen kutatások is bizonyítják, hogy a szomorú filmek nézése közben nő az endorfin-szintünk, tehát valahogy mégis boldogabbak leszünk tőle. Inkább azért emlékszem rájuk jobban...

Fordított puzzle: The Sinner

F

A sorozat először egy brutális képen jött szembe: Jessica Biel véres nyakkal, arccal, szemében fagyott rettegéssel. Mivel akkor épp valami kellemes néznivalót kerestem, továbbgörgettem, de két nap múlva újra megtalált: belekezdtünk és a hatása alá kerültünk. Két résznyire vagyunk a megoldástól, amire most nagyjából 5 verziónk van, de egyik sem biztos. Lássuk, mi ez az újonc, ami megint hozott...

Ezt bírd ki könnyek nélkül: Little Boy Blue, egy szívfacsaró igaz történet

E

Még nem vagyok anya, de könnyen megérintenek a családi drámák. Azt hiszem az első rész feléig bírtam könnyek nélkül és a történet végéig nem sikerült feloldanom azt a feszültséget, amit az első pillanatoktól hintettek végig a négy részen át. Biztosan nem vagyok egyedül az érzéssel, amikor valami szörnyűt látok a képkockákon, veszek egy mély levegőt és tudatosítom magamban: ez csak egy film...

11 újonc idénről, aminek érdemes adni egy esélyt

1

Idén sem unatkozhatunk: rengeteg abbahagyhatatlan újoncból válogathatunk, viszont amikor ekkora a kínálat, nehéz kiszűrni azokat, amik valamiben többet adhatnak. A lenti listába olyan darabokat gyűjtöttünk, amiket kár lenne kihagyni, mert hoznak valami újat. Ad valamit, amin elgondolkodsz, valamit, ami kicsit mélyebb. Éppen ezért nem sok vígjáték került a válogatásba, mert abból már van elég...

13 Reasons Why – 13 ok, hogy belekezdj

1

Mostanában nehéz nem belefutni a Netflix új sorozatába, a 13 részes tinisztoriba, ami sokkal mélyebb és szofisztikáltabb, mint elsőre tűnik. Az első részekkel nem kapunk még tőle semmi különöset, ezért sem árt tudni, mennyivel többet ad a későbbiekben és mi az, amivel a legtöbb kritikust is le tudja venni a lábáról. Megszégyenítés, folytonos kudarc, megfelelési kényszer, fullasztó...

Kvíz: Tudd meg, melyik a hozzád illő sorozat!

K

5 kérdés és már bele is kezdhetsz abba az újoncba, ami leginkább passzol hozzád. Olyan sorozatokat választottunk, amiket zömében az HBO-n vagy a Netflixen, de van olyan, amit a Viasaton is megtalálsz. Kezdj neki és indulhat a bing watching!

 

Hatalmas kis hazugságok – a tökéletes női forgatókönyv

H

Az első benyomások alapján tévesen a Született feleségek egy modernebb, romlottabb verziójának aposztrofáltam az HBO minisorozatát, egy kis Pretty Little Liars beütéssel. Most már feladom, hogy bármihez is mérjem, mert a régi eszközökkel egy új, izgalmas sztorit kaptunk egyedi húzásokkal. Még csak az elején járunk, de az atmoszférája mindent visz, ha jócskán vannak gyengeségei is az újoncnak...

Csajok, akik sosem nőnek fel

C

Február 13-án még egy utolsó felvonásra visszatérnek a Csajok, akik a 6. évaddal könnyes búcsút vesznek tőlünk. Bár az első részek láttán egyáltalán nem gondoltam, hogy valaha is megkedvelem őket, az elmúlt 5 évaddal bebizonyították, hogy a tökéletlenségük egy sor szeretnivaló tulajdonságot is magában hordoz. Már csak pár napunk van hátra, úgyhogy lélekben már most elkezdtem búcsúzkodni a...

Új kedvencek téli álomhoz

Ú

Micsoda pech, hogy pont véget ért pár kedvencünk, mire eljött az évvégi pihenés ideje, így elég tanácstalanul bújtuk a lehetséges néznivalókat. Őszintén nem voltunk lenyűgözve az újoncok trailereitől, de ma elhatároztam: kigyűjtöm azokat, amik jó értékelést kaptak és lesz ami lesz, megnézzük mindegyik első részét. Nem sikerült túl jól a challenge, de akadt pár gyöngyszem, aminek érdemes volt...

2016-os filmek és sorozatok a fárasztó hétfők jegyében

2

Ajánlunk valami jót, valami könnyűt, valami szórakoztatót még idénről. Olyan darabokat gyűjtöttünk, ami nem igényel nagy elmélkedést, nem akar a látottaknál több lenni, így tökéletes választás lehet egy nyúzott hétfő estére. Hoztunk filmeket és sorozatokat is, csak győzzetek választani! Filmválogatásunk 1. Mielőtt megismertelek Most többen felsóhajtanak, hogy ez lényegében egy dráma. Valóban, egy...

Páréjszakás kalandok

P

Sorozatrajongóként talán nem hangzik annyira furcsának, mennyire lázba tud hozni egy-egy ígéretes újonc. Sőt, még nagyobb függője tudok lenni azoknak a daraboknak, amik nem kapnak akkora promót, nem vonultat fel sztárokat, amik kifejezetten csak 1-1 rétegnek szólnak. Csendben indulnak, egyre inkább a magadénak érzed a történetet, majd az estéid részévé válnak. Ezeket a legnehezebb elcsípni...