Amikor egy kicsit megszakad a szív

Rajongok a (kellemesen) szomorú filmekért. Nem az átlátszóan hatásvadász, felszínes darabokra gondolok, hanem az igényes drámákra, amik minden képkockán életszerűek. Na nem azért választom őket, mert szeretek szenvedni, hiszen kutatások is bizonyítják, hogy a szomorú filmek nézése közben nő az endorfin-szintünk, tehát valahogy mégis boldogabbak leszünk tőle. Inkább azért emlékszem rájuk jobban, mert mélyebb hatást hagy, mint egy általános vígjáték. Ezt okozta az egyik új Netflixes film is, amiket egy kalapba tettem néhány másik darabbal, ami valamiért nagyon megragadt. Van köztük régi és új is, de egy közös bennük: nem többről, mint az érzésekről szólnak.

A nosztalgikus: (500) Days of Summer

Ez a többségnek nem új, nekem mégis csak idén nyert értelmet. Ismerjük a történetet, láttuk már a valóságban: a bájos Summer egye fene alapon összejön az álmodozó Tommal, de előre leszögezi, hogy ő nem vágyik semmi komolyabbra. Eltelik 500 nap és mi történik? A lány szakít a fiúval, aki értetlenül áll a történtek előtt. Komolyan..?

Ez mind kiderül a film elején, ezért nem folytattam még régen, amikor olyan romantikus filmeket habzsoltam, amiknek atombiztosan kitalálható volt a happy endje. Eltelt 8 év és ki tudja már miért, de újra belekeztem. A film alapvetően azt mutatja be, hogy Tom visszateker 500 napot és újra átéli a közös pillanatokat a megismerkedésüktől, hogy rájöjjön, hol is hibázott. Kellemes a kapcsolat kezdetének a finomsága, de valahogy az is élvezhető, amikor jönnek a problémák és elindulunk lefelé. Mégis azt szerettem benne igazán, hogy bármeddig elnéztem volna. Ehhez hasonló hatást legutoljára a Boyhood-nál éreztem.

 A boy and a girl can be just friends but at one point or another they will fall for each other, maybe temporary, maybe at the wrong time, maybe too late or maybe forever. (500 Days of Summer)

Ez a kellemes film gyszerűen visszaadja, hogy milyen súlya van a véletleneknek, hogy pont akkor, pont ott megismerte a lányt, pont nem a megfelelő időben. Majd Summer pont jókor belebotlik valaki másba a könyvtárban, aki mivel tökéletes időzítéssel csöppent az életébe, ő már készen állt rá. Az egész filmet áthatja a “mi lett volna ha” érzés, amihez olyan megoldásokat is kapcsoltak, mint például az osztott képernyő, ami a vágyakat (aminek történnie kellett volna) vs. valóságot mutatja nekünk egyszerre. Természetesen kellőképpen szívfacsaróan. Egyszerűen csak igazi az egész és sajnálom, hogy 8 évet vártam rá, mert bár már stílusban nem igazán állja meg a helyét, de ma is egy kifejezetten kellemes, nosztalgikus darab.

Az abszolút favorit: Like Crazy

Azt hiszem, hogy ez az egyik kedvencem az összes “kellemesen drámai” darab közül. A története szerint az angol Anna az egyik amerikai egyetemen tanul, ahol menthetetlenül beleszeret az osztálytársába, Jacobba. Jön a mindent elsöprő szerelem, a tökéletes nyár, majd a dráma, hiszen a lánynak lejár a vízuma és el kell hagynia az Egyesül Államokat. Iszonyatosan részletgazdag a film, szépek a képek, a párbeszédek, a tárgyak, nem tudnék még egy olyan sztorit felidézni, ahol beleszerettem volna egy csodaszépre tervezett székbe, mint itt. Végig olyan, mint egy regény, aminek minden fél jelenetét is szeretjük magunkba szippantani. Itt a mélypontnak, hogy Annának el kell hagynia az országot tényleges hatása és célja van, nem csak egy elmaszatolt drámai szál, amit minden valamire való romantikus film közepén be kell dobni, amikor minden túl happy.

Az, hogy megbomlik az idill, elindít valami mást: próbálkoznak, küzdenek, majd saját életet kezdenek. Ahogy ezt szintén ismerjük az életből. Újrakezdik, néha sikerül is, majd a padlón mindig egymást keresik. Azokban a pillanatokban, amikor egy kicsit megszakad miattuk a szívünk, az ember óhatatlanul sokkal szerencsésebbnek érzi magát, mégis sokan bele tudnak helyezkedni egy kudarcra ítélt kapcsolat, akár távkapcsolat küzdelmeibe.

Fontos: Ne hagyjátok ki a legutolsó képkockákat, mert teljesen más értelmet ad az egésznek. A vége tényleg a legeslegjobb, a maga szívszaggató valójában.

A sor újonca: 6 Years

Amiért ezt a két filmet újra elővettem, az a Netflixen már elérhető 6 Years, ami bár mindössze 5,6 IMDb ponttal büszkélkedhet, egyáltalán nem bánom, hogy már másfélszer megnéztem. Rákapcsolódva a fenti sztorikra, nagyjából ugyanazt hozza: egy őrült szerelmes párost, akiknél 6 év után megváltozik valami. Nem is valami, hanem egészen pontosan ők.

A szemtelenül fiatal Melanie és Dan a film elején a tökéletes pár, akiket a gimiből mindenki ismerhet. Tudjátok, ők azok, akik a nagybetűs elsői egymásnak, irigylésreméltóak, szépek, ragaszkodóak és kitartanak egymás mellett, akár egy egész életen át. A film viszont azt mutatja meg, hogy mi történik olyankor, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan ők ezt eltervezték. Ha a fiú kísértésbe esik. Ha a lány hisztérikus rohamot kap minden váratlan problémánál, aminek a végén vagy kórházban vagy a rendőrségen kötnek ki. Ha olyan lehetőséget kapnak, ami megalapozhatja egyikük jövőjét a másik nélkül, mindezek ellenére nem bírnak elszakadni egymástól. Vagy mégis, de ez kiderül, ha megnézed. Bár elsőre tini sztorinak tűnhet, de szerencsére mélyebb annál, hiszen egy fordulópontot mutat meg úgy, ahogyan az a valóságban tényleg megtörténhet. Nézz bele az előzetesébe itt!

10+1 krimi, amit lehetetlen abbahagyni

6 év kedvence egy listában