Az első benyomások alapján tévesen a Született feleségek egy modernebb, romlottabb verziójának aposztrofáltam az HBO minisorozatát, egy kis Pretty Little Liars beütéssel. Most már feladom, hogy bármihez is mérjem, mert a régi eszközökkel egy új, izgalmas sztorit kaptunk egyedi húzásokkal. Még csak az elején járunk, de az atmoszférája mindent visz, ha jócskán vannak gyengeségei is az újoncnak, vannak részletek, ami mellett nem tudunk elmenni.
A történetről dióhéjban: A novellát feldolgozó sorozat arra fókuszál, hogy a modern családanyánk pszichésen hogyan dolgozzák fel a munkájuk feladását, a „háziasszony” szerepet és gyereknevelés nehézségeit, miközben mindent megtesznek azért, hogy fenntartsák a tökéletesnek tűnő életüket. A sorozat több szálon fut: egyrészt megismerhetjük az anyákat és családjaikat, másrészt pedig tudjuk, hogy ebben a közösségben történt egy gyilkosság, így a párhuzamos szál egy amolyan kihallgatás. Trailert itt találsz.
De lássuk, mik is az igazi erősségei:
A színészek
Nicole Kidman, Reese Whiterspoon, Shailene Woodley, Laura Dern, Zoe Kravitz, Alexander Skarsgaard és Adam Scott bőven hozzátesznek ahhoz, hogyha a sztori dinamikája kicsit alábbhagy, ők megragadják a figyelmedet. A női karaktereken van a hangsúly és mindegyik anyatigris más megtört személyiséget képvisel.
Reese egyszerűen olyan, mintha minden rezdülésében magát adná Madeline-ként. Már a sorozatbeli neve is beszédes: Madeline Martha Mackenzie – önmagában is egy státuszszimbólum. A karaktere szerint igazi energiabomba, akinek személyes küldetése, hogy mindig mindent rendbehozzon, ezért általában mindig át is lép egy személyes határt, de mint a közösség lelke, ezt magától értetődőnek veszi. Központi karakterként az ő otthonában tartózkodunk a legtöbbet és ő az, aki szárnyai alá veszi a kisváros legújabb lakóját, Jane-t.
Shailene Woodley igazi romlatlan, tiszta, de megtört karaktert játszik, láthatóan szintén minden erőlködés nélkül. A legjobb minisorozatos sztorik kaptafájára épülve itt is adott egy megszokott kisvárosi élet, amibe becsöppen egy új életet kereső újonc – jelent esetben az egyedülálló anya, Jane – és az ő megjelenésével láthatjuk kibontakozni a történéseket. A beilleszkedés első fázisait gyorsan át is ugorja azzal, hogy Madeline azonnal barátnőjének fogadja, de ez is kevés ahhoz, hogy kisfiát már az első nap közellenségnek könyvelik az iskolában. Történhet ennél rosszabb egy kisvárosban? Be kell valljam, ez a kisfiú minden megnyilvánulásával a frászt hozza rám, úgyhogy rögtön itt ki is emelném, hogy a gyerek színészek is egytől egyik zseniálisak. Az se semmi húzás, hogy a kisfiút nem kevesebbel vádolják, mint hogy fojtogatta az egyik osztálytársnőjét és ez okozza az alap konfliktust, ami érthető módon felkavarja az állóvizet. Mivel Jane áll a legközelebb egy normális anya képéhez, ezért az ő múltja érdekel a leginkább, amiből csak néhány titokzatos darabot kapunk egyelőre.
Nicole Kidman itt is hátborzongató, egyszerűen átüt a kisugárzása a képernyőkön. A sorozatban is mindenki őt irigyli, hiszen a szoboszerű szépségnek, Celeste-nek van egy tökéletes férje, ikergyerekei, de láthatóan nem elégedett az életével, melyben a menő ügyvédi állását anyaságra cserélte. Inkább tűnik egy veszélyes, kirobbanás előtt álló vulkánnak, aki a mindennapjait barátnőivel tölti, hogy fenntartsa a látszatot.
Az erős női karakterek mellett a férjek szerepe is jelentős: ők azok, akik rávilágítanak arra, hogy mennyi sebet rejtenek el feleségeik, akik minden nap azzal küzdenek, hogy a tökéletes anya képében tetszelegjenek, miközben saját lelki gyengeségeiket vetítik a gyerekeikre és azok konkliktusaira.
A helyszín
Egy: nem tudom, pontosan melyik óceán partján járunk a sorozatban helyileg (igazából), de az biztos, hogy szeretnék napokig, letekert ablakkal kocsikázni ott, ahol ezek az anyák a luxusautóikkal furikázzák a gyerekeket az iskolába. Kettő: a sorozatban szereplő házak annyira tökéletesek, hogy azonnal költöznénk bármelyikbe. Olyannyira lenyűgözőek, hogy el is bizonytalanodtam, léteznek-e egyáltalán, de rákeresve Monterey-ben, Kaliforniában kell ezeket az óceánra néző álomotthonokat keresni.
A luxusotthon és a csodaszép helyszín már tudat alatt megalapozza a sorozat hangulatát, ahol ha épp nem történik semmi egetrengető, elgyönyörködhetünk Madeline bombasztikus konyhájában, a hálószoba üvegfalán át hullámzó óceán festői képében és a kisváros kávézójának szívmelengető szellemében.
A vágások
Azt írtam, hogy nem fogom a sorozatot semmihez se mérni, de lehetetlen kihagyni, mennyire érződik Jean-Marc Vallée, a Vadon és a Mielőtt meghaltam rendezőjánek kéznyoma a vágásokon. A sorozat nagy gyengesége számunkra azok a váltások, amikor a gyilkossági nyomozás és kihallgatás részeit vágják be, amik egyrészt kizökkentenek, másrészt baromi olcsó, televíziós sorozat jelleget ad neki.
Sokkal erősebbek azok a képek, amiket egymásra halmoznak: például két anyuka (akik térben más-más helyeken vannak) sikításának összevágása a morajló óceánnal egyszerűen libabőr és nagyon “Vadon” hatás, azóta se tudom azt a pillanatot kiverni a fejemből. Sok ilyen képi és hangulati összecsúszást láthatunk, amik csak néhány pillanatok, mégis hihetetlenül hatásosak.
+1 erősség a zene. Ott, ahol lehúzott ablakkal süvítek az óceánparton, szívesen relaxálnék a sorozat összes trackjére. A hatalmas kis hazugságok apró részleteiben szippantja magába a nézőket és ilyen fontos adalék a zene is, amik azzal, hogy egyszerűen kellemesek, tökéletes kiegészítői az óceánparti álomhelynek.
Nem mondom, hogy ez az a sorozat, aminek minden részlete lebilincselő, hiszen a minisorozatokra jellemző módon fokozatosan adagolja a történetet és a kirakós darabjait. Női szemmel viszont imádom a forgatókönyvet, hiszen ad valamit, amire szükségünk van: fényűzést, luxus lakást álomautókkal, tökéletesnek tűnő családokat, majd beszennyezi és a legsúlyosabb csattanót adja neki, egy gyilkosságot, ami meglepő módon a legkevésbé érdekes a teljes képet nézve. A színészek, a karakterek és a rendezés is erős garancia arra, hogy ez a sorozat az idei kedvenceink között landoljon.
