Őrült régen írtunk már ide, ami persze nem azt jelenti, hogy leálltuk volna a sorozatok extrém fogyasztásával, sőt, még néhány jobb darab darálása közben is megjegyeztük, hogy na erről milyen jó lenne írni a blogra. De lusta disznók voltunk, ez van. Cserébe most a sűrűjéből szedünk: olyan listával lepünk meg titeket, amiről mindegyiket látnotok kell, és nem csak elkezdeni őket, hanem pár nap alatt illik is ledarálni. Hiszen megérdemlik, de tényleg.
Foodie Love
Miről szól?
Az HBO Espana nyolcrészes sorozata két harmincas ételkedvelőről, ínyencről szól, akik egy mobilalkalmazáson keresztül ismerkednek meg egymással. Az első randevút követi a folyamatosan bizonytalan többi alkalom, és miközben egyre többet találkoznak, rájönnek, hogy nagyon is hasonló az ízlésük. De vajon a japán juzu iránti szenvedélyük képes-e kellően megalapozni az igaz szerelmet?
Miért szeretjük?
Hát a magyar címe miatt kifejezetten nem (A szerelem sava-borsa?!), elég sokáig lapozgattuk át az újoncokat az HBO-n, mire észrevettük. Persze, ez a sztori tényleg elég romantikus, hiszen első pár randis, bizonytalan, mégis rózsaszín szemüveges fázisba csöppenünk, de azok az ételek! Nekem sokkal inkább az ételek voltak a főszereplők. Inkább mutatom, miért.
A Foodie Love mind a nyolc epizódja képes meglepni a nézőt. Finom a storytelling, ahogy kibontakozik a főszereplők közötti kapcsolat, élvezhető az utazás, amivel izgalmas helyekre juthatunk el, miközben más kultúrák gasztronómiai különlegességeibe kóstolunk bele. És jók a (mélyebb) párbeszédek is, amitől olyan, mintha egy hosszabb filmet néznénk szétdarabolva egy kapcsolat kezdetéről, sok evős-ivós, beszélgetős randival.
I Am Not Okay with This
MIRŐL SZÓL?
A szorongó Syd egyszerre küzd meg a középiskola nehézségeivel, családi drámákkal és a viszonzatlan szerelemmel, miközben szuperképességét is próbálja kordában tartani.
MIÉRT SZERETJÜK?
Szóval van az az érzés, amikor annyira szeretted a The End of the F***ing World-öt, hogy nem vagy hajlandó más hasonlót nézni, hiszen vagy azt nézed, vagy választasz egy teljesen más kategóriát. Hiszen az annyira valamilyen, hogy más hasonló Netflixes tini sztorik nem érhetnek a nyomába. És de.
A párhuzam nem véletlen, hiszen az I Am Not Okay with This is Charles S. Forman képregénye alapján készült, és mindkettőt Jonathan Entwistle rendezte. Ezen felül is még jópár hatás van, ami megidézi a TEOTFW világát, de már csak egy szembeötlő hasonlóságot hagynék itt, ami mellett nehéz szó nélkül elmenni.
A sztori amúgy elég közepes, egy kis természetfeletti erővel megspékelve, ami folyamatosan építkezik az emóciókkal, és néha pusztító erővel robban. De ha a szupererő részt kivesszük, anélkül is működik a tehetetlen, némán kiáltó, utálatos tinikor, az esetlen kapcsolatok és a családi dráma hármasával, ami ha nem is megy túl mélyre, megalapozza a főszereplőnk, Syd belső motivációit és harcait.
Zenében, képben is nagyon profi, szinte lehetetlen egy rész után megállni, és a karaktereken is érződik a törődés. Nagyon szerethető a maga szarkasztikus humorával és meglepő vágásaival,és ha nem is hasonlítjuk semmihez (próbáld kiverni a Stranger Things elemeket is a fejedből), akkor is a végtelenül kedves és a brutálisan furcsa határán táncol, ami a létező egyik legszórakoztatóbb párosítás.
Modern love
MIRŐL SZÓL?
A Modern Love a New York Times egyik rovata alapján a szerelemről és az emberi kapcsolatokról szól. Minden rész egy-egy új történet, és a szerelem és szeretet több fajtáját térképezi fel: a szexuálisat, a romantikusat, a plátóit, az önszerelmet, valamint a családi szeretetet.
MIÉRT SZERETJÜK?
Igen, elég gyanús, ha olyan sztárokat dobnak egy produkcióba, mint Anne Hathaway, Tina Fey vagy Dev Patel, de itt most ők nem a cukorszórás a mézes-mázas, semmitmondó forgatókönyvre. Fele ilyen ismert nevekkel is jól működnének a sztorik, amikből ha hármat láttál, akkor már érdekel, mi van még a táskában. A történetek olyannyira valósághűek, hogy minden epizód más, valós személy történetét meséli el.
A Modern Love pedig azt hozza, ami a napjainkban tényleg kihívás: elhagyni a címkéket, és a magunk módján szeretni, és elfogadni a másikat. Jó sztorik, ismerd meg őket, trailer itt.