Képzeld el: két gyerek, férj, reggeli felfordulás – azt kívánod, bár inkább egyedül lehetnél. Ugye ismerős? Aztán csattanások, sikolyok és kiborult narancslé az asztalon. Nora Durst, akinek látszólag mindene megvolt, egy csapásra elveszít mindent: az egész családja, aki nemrég még a konyhaasztalnál reggelizett, köddé vált, akárcsak a népesség 2%-a. Egy pillanat alatt tűntek el emberek, ezzel nem kis káoszt okozva Mapleton városában.
Ezért nem szereted elsőre a The Leftoverst
De hova tűntek el? Miért kellett elmenniük? Visszatérnek-e valaha? Nem fontos. Egy pár részig még motoszkál bennünk egy tucat kérdés a miértekről, de amikor már sejtjük, hogy ez lényegtelen a történet szempotjából, elengedjük és figyelünk.
Elsőre itt vesztettek el. Nem vagyok oda a megválaszolatlan kérdésekért és több ismerősömnél is ugyanúgy csapódtak le az első részek: feldobnak egy csomó rejtélyt, ami elkezd idegesíteni és arra jutsz, hogy ez a sorozat egy érthetetlen hülyeség. Ha a hangulata megfog (márpedig az HBO és a Damon Lindelof kereszteződése jó ómen), akkor megéri kitartani legalább a negyedik részig.
Ezért kedveled meg a sorozatot, ha kitartasz
Ez a dráma nem siet. Arra kér, hogy türelemmel figyelj és ismerd meg a karaktereket. Ismerd meg a hiány torokszorító lenyomatát, a közösség lüktetését, akik együtt próbálják meg átvészelni a megérthetetlen tragédiát. Amikor pedig 3 év után eljönne az idő, hogy megpróbáljanak új életet kezdeni, a “Bűnös Maradék” tagjai jönnek és emlékeztetnek az eltávozottakra.
A Bűnös Maradék lényegében egy szekta, akik egy nagy házban élnek, csak fehéret hordanak és írásban kommunikálnak. Nem tudni pontosan, hogy mi is a filozófiájuk, némán küzdenek és drasztikusan tolják a hátrahagyottak arcába, hogy senki se érezze jobban magát, éljenek tovább a szeretteik hűlt helyének fájdalmával.
Ahogy írtam, a sztori nem siet, a fókusz a városban házról-házra jár, sorra ismerjük meg a közösség tagjait. Ahogy kibontakoznak a személyes történetek, családi mindennapok, kezd körvonalazódni, hogy ez egy borzasztóan megérintő, felnőtt és intelligens megközelítése a veszteségnek és a magánynak. Van, aki megragadt a múlt álomvilágában és vannak, akik a dühük erejét használják fel, hogy átvészeljék a napokat. Lényegében mindenkiből elveszett a hit, a templomok üresek és sokan nem hisznek abban sem, hogy szeretteik valaha visszatérnek. Sok kritika mindebből azt domborítja ki, hogy ez a sorozat túl szürke és depresszív, még ha így is van, néha ilyen is kell.
A sorozat kulcsa
Elcsépelt, de a sorozat tényleg a szereplők miatt szegez a képernyő elé. Kik is ők?
Minden sorozatba jól jön egy zsaru, még ha itt lényegtelen is a hivatása. Ő Kevin (Justin Theroux), a sorozat főszereplője, rajta keresztül látjuk a történéseket 3 évvel a tragédia után. Ő is lehetett volna boldog, de mint a legtöbb történetben a rendőr(főnök), ő is inkább mogorva és gondterhelt, lassan meg is értjük, hogy miért. A családja is nyakig merült a hátrahagyottak süllyesztőjében: felesége csatlakozott a néma, Bűnös Maradék táborához, gyerekeik pedig minden ellen lázadnak. A visszatekintésből látjuk, hogy milyen mintacsalád is voltak a tragédia előtt, de itt a dráma sokkal mélyebben gyökerezik, mint amit a sztori amúgy is ad.
Muszáj kiemelnem külön a főszereplő feleséget, akit Amy Brenneman játszik, hiszen szavak nélkül is félelmetesen erős a jelenléte, Liv Tylerrel pedig remek, dühös párost alkotnak.
Ott van még Nora Durst (Carrie Coon), aki nem azért a személyes kedvencem, mert őt kell a legjobban sajnálni, hanem mert sokáig nem tudtam eldönteni, meg fogom-e tudni kedvelni. Erős nőnek tűnik, de közben lépten-nyomon hangoztatja, hogy ő az, aki az egész családját elvesztette. Mégis mennyi erre az esély? – kérdezi mindenki. De egy idő után mégis úgy érezzük, hogy lehet megérdemelte. Ha nem alakult volna így, lehet, hogy a családja hagyja magára. Végül ő lett az áldozat. 1, a 128.000 -mondja mindenkinek határozottan, sújt adva annak, hogy elbánt vele az élet. Ennyi volt az esélye annak, hogy mindent elveszítsen.
Számomra még a lelkész az, aki fontos része az egésznek. Egy ilyen reményvesztett, elveszett közösségben a hit újbóli felépítése nem egyszerű küldetés és nem is tesz túl népszerűvé – súlytalanul pattan le a legtöbb próbálkozása a dühös emberekről. Ő egy elég torz tükör, de nagyon kell a sorozatba.
Nem titok, hogy az utolsó részt én is megkönnyeztem és egyetértek azzal, hogy ez egy nagyon beteg történet. Nekem az az oldala volt erősebb, hogy mégis miért kell szembenézniük ezzel a veszteséggel, miért következik be egy olyan ponton, amikor az embereknek látszólag boldognak kellene lenniük (ezekre mondjuk mind kapunk egy-egy magunkban eldöntendő választ) és van-e élhető élet ezután. Bn inkább a szekta létezését látta súlyosabbnak, ami szintén felvet egy csomó kérdést, amikre szintén nem kaptunk válaszokat. Összességében ez most megint nekem tetszett jobban és ha túl is dimenzionálom, még így sem értem a sorozat felét. De jön a 2. évad, amit én tuti nem hagyok ki! Két percnyi kis kedvcsináló:
