Sötét, nyomasztó néha gyomorforgató, mégis megismételhetetlen élményt nyújtó sorozat, mely a sebészet kevésbé ismert időszakába kalauzol el.
Az év végén más sorozatok és filmek kötöttek le szabadidőmben így a The Knick (magyarul A sebész néven fut) megnézése kimaradt, amit most pótoltam. Eléggé nehezen kaptam rá, mert bár a színészek és a sorozat hangulata kezdettől fogva nagyon megfogott, de úgy az ötödik részig meglehetősen lassan csordogált a sztori. Onnantól viszont visszafordíthatatlanul beszippantatott és pár nap alatt ledaráltam az évadot. Íme az előzetes magyar felirattal:
10 órás film
Ahogyan a címben is írtam, a The Knick nem mondható klasszikus kórházi sorozatnak, nem sorolható be abba műfajba, amit anno a Vészhelyzet vitt tökélyre, majd a Grace klinika, vagy a Dr. House tudott újabb szintre emelni. Igazából ez a műfaj kissé megfáradt mostanában, nehéz már újat mutatni benne, ezért is örvendetes, hogy a The Knick a kórházi témát egészen más irányból fogta meg.
Az alkotást a filmezésből sorozat készítésre váltott Steven Soderbegh-nek köszönhetjük, aki álnéven (Peter Andrews) az operatőri munkát is végezte. A forgatás gyorsaságága sem volt mindennapi teljesítmény: a 10 órát alig 70 nap alatt forgatták le. A The knick egy 10 órás film.
A sebész tulajdonképpen az élet és a halál táncának ábrázolására vállalkozott egy New York-i kórház mindennapjainak bemutatásával a 20. század fordulóján. Ekkor még a közegészségügy egészen mást jelentett mint manapság, a rasszizmus még az értelmiség köreiben is teljesen elfogadott volt, szóval egy riasztó, de egyben izgalmas időszak lehetett, ami önmagában is tartogat nagyon sok érdekességet. Mindezek mellett a sorozat erejét a nagy részletességgel felépített karakterek adják.
Karakterdrámák
A sorozat főszereplője a Knickerbocker kórház új főorvosa, Dr. John Thackery zseniális, de arrogáns orvos, korszakalkotó eljárásokkal próbál előrelépést elérni a különböző kezelésekben. Elég zűrös karakter, soha nem áll le, ha nem bírja a feszkót némi kokainnal igyekszik csillapítani. A Clive Owen által mesterien alakított karakter elég szépen bontakozik ki a 10 rész alatt. Egyfelől nem meglepő módon a drog a sorozatban előre haladván egyre inkább eluralkodik rajta (talán túlzottan is). Ugyanakkor kollégája, Dr. Algernon Edwards-al szemben tanúsított rasszizmusa is fokozatosan visszaszorul, és egyre jobban elfogadja a tehetséges színesbőrű kollégája tanácsait.
A mellékszereplők terén is combos a sorozat. A személyes kedvencem az ír iszákos betegszállító és a feketén abortuszozó Harriet nővér furcsa párosa voltak. Bár “üzleti együttműködésük” zsarulással kezdődött, végül valami különös barátság alakult ki köztük.
Az erős gyomor nem hátrány
Ha megnézed a The Knicket, garantáltan jobban fogod értékelni a kort, amiben élünk. A sorozatban ugyanis nem igazán próbáltak finomkodni, ami műtéti beavatkozások bemutatását illeti. De miért is tették volna, hiszen mai szemmel nézve a 20. század eleji sebészet közelebb állt a hentességhez, mint az orvostudományhoz. Az első sebészek egyébként eredendően borbélyok voltak, kevés kapcsolattal a tudománnyal.
Rádásul bemuttak néhány hatásos, ellenben borzasztóan bizarr esetet is, például a nőt, aki szifiliszben elvesztette az orrát. A kezelés – a kar bőének orrhoz varrása – egyike volt az első “plasztikai” eljárásoknak. A legborzasztóbb állapotok a 20. század elején a pszichiátriában uralkodtak, például úgy gondolták, hogy a lelki betegségeket fertőzések okozták. Ennek jegyében a sorozatban Dr. Everett Gallinger feleségét, aki a lányuk elvesztése miatt teljesen összeomlott, sajátos kezelésben részesítették: kihúzták a fogait.
Azért előkerülnek a sorozatban mérsékelten sokkoló, de kellően különös esetek is a történelemből, például Tífuszos Mary, azaz Mary Mallon, aki legalább 59 New York-i polgárt fertőzött meg, miközben segédszakácsként járta az arisztokratákat.
Az orvostudomány fejlődésének meghatározó évei
Ha félretesszük viszolygásunkat, a remek dráma mellett tanúi lehetünk a közegészségügy, azon belül is a sebészet jelentős fejlődésének. A filmben például előkerül már a röntgen gép is, amit szenzációnak tartottak, ellenben semmit nem tudtak a káros hatásairól. Ráadásul az akkori gépek ezerötszázszor nagyobb radioaktív sugárzást bocsátottak ki, mint a mostani eszközök. Így aztán a röntgent szórakoztató orvosi eszközként használó emberek tudtukon kívül a halálos ítéletüket írták alá.
Zene
A tökéletes korrajz érdekében a film és sorozat készítők elég sokáig a zenében is igyekeztek korhűek maradni. Mostanában van kibontakozóban az a szemlélet – ami például a 2013-as Nagy Gatsybyben is megjelent – , hogy az alkotók megpróbálnak kiszakadni ebből a merev keretből és akár mai zenei eszközöket bevetni a megfelelő hangulat megteremtése érdekében. A The Knick is ezt a formabontó irányt követi, és a film sötét hangulatát elektronikus zene, ambient biztosítja Cliff Martinez zeneszerzőtől. Vannak akik szerint furcsa, én imádtam – (bár egyébként sem vetem meg a jófajta downtempo muzsikát).
A komor világ folytatódik
Szerencsére már folyamatban van a The Knick második évadjának forgatása, amit várhatóan 2015 őszén mutatnak be.