5 kérdés és már bele is kezdhetsz abba az újoncba, ami leginkább passzol hozzád. Olyan sorozatokat választottunk, amiket zömében az HBO-n vagy a Netflixen, de van olyan, amit a Viasaton is megtalálsz. Kezdj neki és indulhat a bing watching!
Sally Rooney története nem érte be azzal, hogy könyv formában zsebelje be az elismeréseket. A Normális emberekből megismert Marianne és Connell a Hulu sorozatában elevenedik meg újra, egészen az első fejezettől. A könyvből készült adaptáció viszont mást hozott, mint amit vártam.
A cikk apropóját gondolom nem kell hosszan kifejtenem. Azért vezetem mégis fel, mert annyira jó lesz visszaolvasni, amikor túlleszünk ezen az egészen. Amikor kint A világban, más emberek társaságában, az eddig alulértékelt szabadságban beszélgetünk arról, hogy volt egyszer egy vírus. Egy vírus, ami a négy sarkából fordította ki a világot, teljesen újrakeretezve a mindennapokat. Tudod mit tettünk...
Őrült régen írtunk már ide, ami persze nem azt jelenti, hogy leálltuk volna a sorozatok extrém fogyasztásával, sőt, még néhány jobb darab darálása közben is megjegyeztük, hogy na erről milyen jó lenne írni a blogra. De lusta disznók voltunk, ez van. Cserébe most a sűrűjéből szedünk: olyan listával lepünk meg titeket, amiről mindegyiket látnotok kell, és nem csak elkezdeni őket, hanem pár nap...