A legjobb háborús filmek és sorozatok

BAND_OF_BROTHERs

Háborús filmet nem csak azért jó nézni, mert izgalmas, hanem mert szembesít vele, hogy milyen könnyű is az életünk. Mi azért nyafogunk, mert gyenge a mobilnet, mások meg az afgán hegyek között dobják fel a bakancsot egy golyózápor közepén.

A háborús film termelés frekvenciája eléggé hektikus, vannak évek, amikor több meghatározó darab is kikerül, de több éves csend is előfordul. Ugyancsak jellemző, hogy filmekből elég nagy a merítés, sorozatból kevésbé, ezért vontuk össze a két műfajt.

A háborús témát úgy gondolom leghatásosabban realizmussal lehet elkapni. Az utóbbi egy-két évtizedben már technológiailag minden adott a látványhoz, többnyire nem is ezen, hanem a történeten, pontosabban az arányokon véreznek el leginkább az alkotók.

Gyakori probléma, hogy a romantikus szál, ami sok filmnek jót tehet (a háborús műfajban már önmagában is meredek pálya) túlburjánzik, és megöli a sztori realisztikusságát (erre példa a Perl Harbor). Így ebben a listában óhatatlanul szerepet játszik az is, hogy mennyire találták meg az alkotók az egyensúlyt a háború valóságával és a – többnyire fiktív – sztorival.

A legtöbb ilyen lista azért lesz 100-as hosszúságú, mert eléggé tágan értelmezik a műfajt, de én jelen esetben igyekeztem azokat a kedvenceket összegyűjteni, amelyek a szigorúbban értelmezett háborús film és a sorozat kategóriába sorolhatók.

A legjobb háborús filmek

Lone survivor

Az igazán erős háborús filmek olyannyira elkapnak, hogy képes vagy egymás után többször is megnézni őket. A Lone survivor számomra éppen ilyen volt, zsínórban háromszor láttam 2014-ben (sőt mikor írtam a cikket, akkor is elkapott a láz újra és ismét megtettem).

Lone Survivor

A film Marcus Luttrell igaz történetét dolgozza fel, aki afganisztánban szolgált és egy igen brutálisra sikeredett katonai akció túlélője (az ex-katona egyébként fel is bukkan az egyik jelenetben). Kegyetlenül valóságos a film, elég nehéz rosszabbat elképzelni, mint egy jelentős túlerőben lévő tálibokkal történő ütközetben való elpatkolást. A film egyébként olyannyira hiteles, hogy a rendező az elesett katonák halotti jegyzőkönyve alapján rekonstruálta a sebeket.
“Te meghalsz a te országodért, én az enyémért” – mondta Matthew Axelson a filmben (de lehet az életben is), és ezzel össze is foglalta az egész háborúsdi lényegét.

Imdb: 7.6/10

Levelek Ivo Dzsimáról

A film különlegessége abban rejlik, hogy japán szemszögből árbázolja a második világháborús Ivo Dzsima csatát. Egyébként szinte teljes egészében japán nyelvű, de Clint Eastwood mesternek köszönhetjük (A dicsőség zászlaját ugyancsak, az viszont szerintem közel sem sikerült ilyen jól). A film ennek ellenére objektív, nem igazán hajlik sem az amerikai, de sem a japánok felé.

Imdb: 8/10

Fury

2014 egyik legjobb fillmje volt nálam: valójában egy kellemes csalódás, mert gyenge marketinget kerekítettek köré, holott az egyik legegyedibb háborús film. Egyedisége pedig abban rejlik, hogy egyrészt tank hadosztályok szempontjából még kevés értkelhető darab született a második világháborúról. Másrészt kapunk egy adagot az amerikai katonák kegyetlenségéből is, amit azért gyakran szeretnek elsunnyogni ezekben a világháborús filmekben. Vannak, akik szerint erős párhuzam van a Becstelen Bigantikkal, de szerintem a főszereplő Brad Pitt személyén kívül nem sok lelhető fel köztük. A Fury a hábrorú legmélyebb posványait mutatja be, mérsékelt emelkedettséggel. A sztori nem túl komplikált, ettől függetlenül zseniális darab.

Fury 2014

A film érdekessége, hogy felhasználták benne az utolsó működő német Tigris tankot.

Imdb: 7.7/10

Született július 4-én

A sztori az egykor lelkes amerikai honfi Ron Kovic igaz történeten alapuló sztoriját dolgozza fel, aki megjárta Vietnámot, majd rokkantantan tért haza. A fim bemutatja Tom Cruise elég erős alakítása mellett, hogy miről szólt a vietnámi háború és általánosságban a háborúzás.

született július 4-én

Nem lennék meglepve, ha ezt a filmet jópár amerikai utálná. Eléggé tükröt tart az amerikai hazafiasságnak. Bár ez nem csak amerikára vonatkozik, a politikusok a világon mindenütt nagyon álszentek ha háborúról van szó. Természetesen a valódi hatalmi okok helyett gyakran dobálóznak magasröptű eszmékkel, amikor vágóhídra küldik az állampolgáraikat. A született július 4-én ezt a fajta valóságot jeleníti meg.

Imdb: 8.1/10

A szakasz

A vietnámi háborúról különböző színvonalú filmek születtek, de az előbb említett mellett a Szakasz az egyik nagyon jól sikerült darab (szintén Oliver Stone-tól, aki maga is megjárta a háborút), amit a bezsebelt 4 Oscar-díj is igazol. A főszereplő egy egyetemista srác, aki önként vonult be, hogy harcoljon a “nemes” eszmékért. A film a fiatal pokoljárását, az eszeveszett erőszakot és esztelen gyilkolást mutatja be. A mondandó itt is hasonló, mint a Született július 4-én esetében: a politika számára nagyon jó üzlet a háború, de naiv fiatalok halálának tömege az ár.

Imdb: 8.1/10

Megtorlás Hadithában

Az iraki háború egyik elég embertelen “csatáját” dolgozza fel a film, amikor is Haditha városában amerikai katonák egy merénylet megtorlásául 24 civil gyilkoltak meg. “Ál dokumentum” film, amiben színészek játszanak, azonban többük is leszerelt katona, így eléggé hitelesnek tűnik. Félő, hogy nem egyedi esetről van szó, ezért is érdemes megnézni.

Imdb: 7.7/10

Bombák földjén

Hasonló sem igen volt addig (és azóta sem): Három tűzszerész szorgos mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást az Iraki háború alatt. Ráadásul elég jól sikeült, hat Oscart vitt el az egyébként Kathryn Bigelow által készített alkotás. Kicsit az amerikaiak felé torzít a film, ellenben meglehetősen realisztikus és izgalmas. Érdekes tény, hogy az Iraki forgatást nem merték bevállalni, Jordániában készült a film, de elég közel a határhoz, tehát így is nagyon hiteles.

Bombák földjén

Irakot megjárt veteránok szerint távol áll a valóságtól a mozi, de akkor is a fotelhez fog szegezni.

Imdb: 7.6/10

Ryan közlegény megmentése

Ha második világháborús filmről van szó, akkor szinte mindenki ismeri a Ryan közlegény megmentését. Maga a film egy eléggé irreális történetet mesél el – kimenekítenek egy közlegényt Normandiából, mert elvesztette a testvéreit -, viszont fordulópont volt a realisztikus csata jelenetek evolúciójában. A film legjobb része ugyanis az elején a Normandiai partraszállás bemutatása volt. Steven Spielberg itt kapott lendületet, ezt követően kezdett dolgozni a Band of Brothersen.

Imdb: 8.6/10

Valkűr

Hitler katonai vezetői nem voltak egytől egyig tökhülyék. Nagyon is tudták, hogy a habzószájú diktátor pusztulást hoz a németek fejére, de a legtöbbjük nem tett semmit. Némelyek behódoltak, mások egyszerűen tétlenül szemlélték az ámokfutást. Nem úgy Claus Schenk von Stauffenberg ezredes, aki egy jól kidolgozott tervet rakott össze Hitler megölésére és a hatalom átvételére, az összeesküvés Valkűr hadművelet néven funtott. A film a – sajnos – sikertelen akciót mutatja be.

Imdb: 7.1/10

A sólyom végveszélyben

Ugyancsak egy megtörtént, és nem túl jól sikerült szomáliai katonai akció filmre vitt története. Eredetileg villámakciónak tervezték, aztán elég durva 16 órás vérfürdőbe torkollott az esemény. Azt fel lehet róni a filmnek, hogy ez is az amerikaiak felé ferdíti az igazságot, de miután az összeütközést eléggé a nyers valóságában mutatják meg, nem hiszem, hogy ezt követően túl nagy támogattottságot élveztek volna a szomáliai hadművelteknek.

Imdb: 7.7/10

Acéllövedék

Egy 80-as évek végi -ma már kult – film, ami nem kis részben egy kiképző táborban játszódik, bemutatván miként nevelnek gyilkoló vadállatokat az újoncokból. Pyle közlegény durván kifordul magából a kiképzés alatt és eléggé tragikus fordulatot vesznek a történések. A sztori második fele már a Vietnámi hadszíntéren játszódik, de nem különösen erős. Viszont a film első fele, a kiképződtábori dráma zseniális.

acéllövedék

Imdb: 8.4/10

Katonák voltunk

A film törénetének középpontjában egy amerikai elit alakulat, és annak ezredese áll, akik Észak-Vietnamban elég véres összeütközésbe keverednek a jelentős túlerőben lévő Vietkongokkal. Sajnos kissé túltolták a szentimentális szálat, itt már néha túlzottan képbe kerülnek a katona családok és feleségek is. Szóval a filmben akadnak hatásvadász szentimentális morzsák, de még éppen nem teszik tönkre az összképet.

Imdb: 8.4/10

Ellenség a kapuknál

Vacilláltam, hogy bekerüljön-e a listába, végül azért maradt, mert egyike a kevés filmeknek, amely Sztálingrádról szól. A film lényegében Erwin König és a szovjet mesterlövész Vaszilij Zajcev harcát mutatja be, talán vitaható hitelsséggel, de izgalmas módon.

Imdb: 7.6/10

A legjobb háborús sorozatok

Egyelőre elég rövid lesz a lista, talán a feltörekvő új sorozat készítők (például a Netflix) segítenek idővel betölteni az űrt.

Band of brothers

10 részes fantasztikus filmélmény, egy olyan sorozat, amit minden évben egyszer elővehetsz, mert megunhatatlan. A sorozat az amerikai hadsereg második világháborús Easy századadáról szól, rögös útjukat követhetjük végig az első normandiai bevetésüketől kezdve egészen a Sas-fészek bevételéig. Az egyes epizódok elején megszólalnak az igazi Easy század meglett korú veteránjai is (az egyik utolsó életben maradt őrrmester a temperamantumos William Guarnere 2014-ben távozott, jelenleg már csak Donald Malarkey van közünk).

band of brothers

Imdb: 9.6/10

The Pacific – A hős alakulat

Hasonló gondban voltam vele, mint a filmenknél az Ellenség kapuknál esetében, csak itt még rosszabb arányokra lehet felkészülni, ami a túlzásba vitt szentimentalizmust illeti. Gyakorlatilag a nyáltenger olykor gyenge színészi játékkal párosulva és brutálisan nyers csatajelenetek váltogatják egymást, de az utóbbiak annyira hatásosak, hogy már csak ezért is érdemes megnézni. A sztori egyébként elsősorban a második világháború csendes óceáni hadszínterén játszódik, és három tengerészgyalogos szemszögéből követhetjük a törénéseket.

The Pacific

Imdb: 8.3/10

10 hozzászólás

  • Noizeaddikt szerint:

    Kösz a listát, van rajta pár film, amit még nem láttam.

    Sorozat fronton mindenképp ajánlanám még az Unsere Mütter, unsere Väter című miniseriest. Németekről, németektől, szóval picit szokatlanabb a nézőpont, szerintem bőven megéri nekiülni annak a 3 epizódnak.

    Idén tetszett még az ausztrál Gallipoli (2015) is, ami talán az egyetlen első világháborús sorozat, amihez eddig szerencsém volt.

  • Dondody szerint:

    A das boot c. sorozat is egy jó film. Azért írom sorozatnak, mert a magyar média a teljes vágatlan verziót sugározta sorozatként feldarabolva. Persze a rendezői is jó és a sima verzió is, de a vágatlan még a rendezőinél is hosszabb és részletesen bemutatja a német tengeralattjárósok életét egy utazásba súvasztva.

  • Maximuse szerint:

    Még egy olyan sz@r “akciófilmet”, mint a Megtorlás Hadithában még nem láttam (pedig pár száz filmen már túl vagyok)…
    Az ajánlóba a fentebb említett vacak helyett/mellett inkább az alábbiaknak lenne a helye: Amerikai mesterlövész, Fegyvernepper, Farkasok völgye (Irak, Palesztina), Soar Into the Sun, Zöld zóna, Zero Dark Thirty, A királyság, Nincs határ, Geronimo hadművelet, stb. …

  • Maximuse szerint:

    A sorozatokhoz pedig még odakerülhetne Az egység (The Unit), Válaszcsapás (Strike Back), Irak (Over There), JAG.

  • meseme szerint:

    Szia, a segítséged szeretném kérni egy film beazonosításához.

    Békés tanóra, diákok a tanteremben. A tanterem oldalán végig ablakok vannak (nem földig érős). Egyszer csak meglátnak egy csomó ejtőernyőst, akik ott szállnak le. Csodálkozva az ablakhoz gyűlnek, ekkor az ejtőernyősök egy sorozatot eresztenek bele az ablakba, egy diák meg is hal.
    Elmenekülnek, szereznek fegyvert, és egy erdőben ??? bekkelik ki a háborút…
    Az egyik női szereplő hasonlít Jennifer Greyre, de nem az, legalábbis a filmográfiájában nem találtam még hasonlót sem.

    Ennyire emlékszem. Nagyon szeretném újranézni. Ja, a film nem mai darab.

    • bn szerint:

      Szia,

      Sokat gondolkodtunk, keresgéltük de sajnos nem sikerült megtalálnunk :/ Annál is inkább sajnáljuk, hogy ismerjük ezt az érzést.

    • Baracz zsolt szerint:

      Vörös hajnal.az 1984 es változat.

  • Ma szerint:

    Voros hajnal. Par eve remake-je is volt. Zsenialis.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.