Különösebb marketing csinnadratta nélkül került fel a Netflixre az új sorozatgyilkosos sorozatuk, a Mindhunter. Még csak külön értesítést sem küldött a rendszer, szóval lényegében véletlenül botlottam bele, és milyen jól tettem, mert úgy tűnik ikonikus darab született.
Sorozatgyilkosos, vagy FBI profilozós sorozatból van tömérdek, de leginkább a zsé kategóriás, felületes, áltudományos baromságokon alapulók domináltak eddig. A Mindhunter egészen más kategória, mert a Netflix szállította, és ezért a magasabb minőségre eleve nagyobb esély mutatkozott.
Ugyancsak ígéretes jel volt, és fokozta izgalmat, hogy az egyik rendező David Fincher, akinek a Hetediket és a Zodiákust köszönhetjük.
A Midhunter a hatásvadászat helyett a tudományos megközelítést választotta, azaz iszonyatosan lassú, nagyon mélyre ásó, hosszas. Nem biztos, hogy a CSI-on edzett nézőnek jó lesz, de aki szeret mélyére ásni a kriminológiának, vagy a pszichológiának, annak egyedi élményben lesz része.
A sorozat egy híres könyvön alapul, John E. Douglas ex-FBI ügynöktől, a Mind Hunter: Inside the FBI Elite Serial Crime Unit képezte a Mindhunter alapját. A főhőst Holdent, John E. Douglas legendás személye ihlette, de nem ez volt az első eset, így a Hannibal trilógia főszereplőjének karaktere is hasonlóan az első és leghíresebb FBI profilozón alapul.
Douglas tehát egyike azoknak, akik a bűnözők személyiségrajzával elsőként kezdett el foglalkozni, ami meghatározó fordulatot jelentett a korábbi reaktív bűnüldözői hozzáálláshoz képest.
Túsztárgyalásból a viselkedéstudományba
Bevallom eléggé későn esett le, hogy a sztori nagy része fedi a valóságot, de mikor a kritika megírására készültem elvégeztem a kötelező kutató munkát, és bizonyossá vált a sorozat hitelessége, nézzük sorjában.
John E. Douglas túsztárgyalóként kezdte pályafutását az FBI-nál, amelynek a sorozat szerint egy balul elsült akció vetett véget. Az jó kérdés, hogy a valóságban is így történt-e, de az bizonyos, hogy a 70-es években átirányították a viselkedéstudományi egységhez, ahol az FBI Akadémián, Quanticoban tanította az új ügynököket túsztárgyalásra és alkalmazott kriminálpszichológiára.
Később társásával az országban utazgatott és különböző instrukciókkal látta el a rendőrséget. Az edukatív haknijaival párhuzamosan Douglas elkezdett interjúkat készíteni sorozatgyilkosokkal és más erőszakos szexuális elkövetőkkel különböző börtönökben.
A meglehetősen megrázó interjúkból gyűjtött információkat használta fel a „Szexuális gyilkosságok: minták és indítékok” című könyvében. A Mindhunter sorozat pedig arról szól, milyen út vezetett ideáig, az interjúkat helyezve a középpontba.
It isn’t always easy, and it’s never pleasant, putting yourself in these guys’ shoes—or inside their minds. But that’s what my people and I have to do. We have to try to feel what it was like for each one.
Férfiak beszélgetnek
El is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol reményeim szerint értelmet nyer a cikk címe. Habár a Mindhunter úgy hangzik mint egy 90-es évekből ránk maradt Steven Seagal akció film, de ha tényleg erre számítasz, csalódni fogsz. Az egyetlen akció jelenet a sorozat első részében felbukkanó túsztárgyalás.
Ezenkívül alapvetően a Mindhunter egy beszélgetős sorozat. Férfiak beszélgetnek ebéd közben. Férfiak beszélgetnek az irodában. Férfiak beszélgetnek a börtönben.
Szóval beszélgetések sorozata, de a fő vezérfonalat a sorozatgyilkosokkal folytatott bizarr interjúk jelentik. A legtöbb gyilkos valódi alak, de kiemelkedően erős Edmund Kemper karaktere, akit Co-ed gyilkos néven emlegettek. Kemper meggyilkolt több fiatal nőt illetve a nagyszüleit, a 60-as és 70-es években, mielőtt feladata magát, mert unta, hogy okosabb a rendőrségnél, ami nem is csoda, mert állítólag 145 -ös IQ-val rendelkezett.
(Érdemes összehasonlítani a valódi Kempertel készült interjút és a Mindhunterben látott verziót, rémisztő a hasonlóság).
A Mindhunterben sosem látjuk Kempert, mint a gyilkost, hanem Kemper mindig fogvatartottként jelenik meg. Igyekszik minél több pszichológiai motívumot megosztani a tettiért, bár teszi mindezt azért, hogy tekintélyt vívjon ki magának. Szóval a Mindhunterben a gyilkosok is a beszélnek, méghozzá sokat.
Mi értelme a Mindhunternek?
Szinte talány, hogy a sorozat miért szippantja be az embert, hiszen valójában nincsenek benne történeti csavarok és csúcspontok. Ehelyett minden epizód lassú, szisztematikus építkezést mutató. Olyan mintha egy laboratóriumi kísérletet szemtanúi lennénk, ahogyan a kémcsövekből fokozatosan öntögetik a vegyi anyagokat: itt viszont a vegyi anyagok, amivel az ügynökök játszanak, Amerika legveszélyesebb bűnözői.
Ellentétben egy olyan csavarokat tartogató sorozattal mint a House of Cards, ahol a főszereplő két évad alatt Amerika elnökévé válik, a Mindhunter inkább egy gleccserhez hasonlít, vélhetően azzal a céllal is, hogy tükrözze, milyen lassan mennek végbe a változások a törvényben és a bűnüldözésben, kicsit hasonló ebben a tekintetben, mint a The Wire.
Ha van időd és türelmed, hogy leülj és felfedezd az embereket a szörnyek mögött, akkor a Mindhunter a te sorozatod.
