A Making a Murderer második évadja még több álmatlan éjszakát okozhat

A

Mintegy három évvel az első évad bemutatása után megérkezett a Making a Murderer folytatása. Az új évad szürreális, felkavaró, ha pedig megnézed legalább annyi álmatlan éjszakát fog okozni, mint az első széria.

Spolier!!!

A Netflix szerencsés időzítéssel az októberi hosszú hétvégére publikálta az új részeket, ráadásul magyar felirattal (ami azért egy ilyen komplex témánál angol nyelvi szinttől függetlenül elég jól jön). Így sokáig nem is tudtunk várni és két nap alatt ledaráltuk a második évadot.

Miről szól a Making a Murderer első évadja?

Habár egy bekezdésben elég nehéz lenne összefoglalni a 10 órás első évadot, de igyekszem korábbi cikkünk alapján.

A történet 2003-tól indul, amikor Steven Avery-t kiengedték a wisconsini börtönből, miután DNS bizonyíték alapján felmentették a korábbi ítélet alól. 18 évvel azelőtt ugyanis nemi erőszak és gyilkossági kísérlet miatt csukták le, most már tudjuk, ártatlanul.

Steven Avery egy egyszerű fickó, talán átlag alatti IQ-val, de mindenesetre jogtalanul vettek el tőle 18 évet, így polgári pert is indított a rendőrség ellen. Némi pénz ütötte a markát, ami jól is jött neki, ugyanis 2 évvel szabadulása után gyilkossággal gyanúsították meg, az ügyben az unokaöccse is érintett lett. Azzal vádolják, hogy megölte Teresa Halbach-et, a fiatal fotóst, majd a testét elégette, és ebbe a bűncselekménybe bevonta az unkaöccsét Brendan Dassey-t is.

Hosszas bírósági tárgyalások után – melyet az első évad végig követett – mindkettőjüket bűnösnek nyilvánították, így megkezdték börtön büntetésük letöltését.

Miről szól a második évad dióhéjban?

Az új széria a történet folytatása. Steven Avery elvileg a szabadságra bocsátás lehetősége nélküli büntetését tölti, de mégis remény villant fel számára, mert új ügyvédje lett Kathleen Zellner személyében. Ő egy igazi nagyágyú, ráadásul kifejezetten ártatlanul elítélt emberek védelmére szakosodott. Összesen 17 felmentő ítéletet ért el, többet mint bármilyen más ügyvéd az államokban.

A sorozat második évadja jelentős részben arról szól, hogy Kathleen Zellner miként építi fel újra a jogi védelmet, hogyan veszi célba az ügy bizonyítékait, illetve milyen módon próbálja elérni, hogy ismét tárgyalják az ügyet.

Az új széria ugyancsak foglalkozik Brendan Dassey küzdelmével az igazságszolgáltatás rendszerében, habár itt a kihívás természete eléggé más természetű, hiszen ellene csak a saját, vélhetően manipuláció útján szerzett vallomása áll fent.

A harmadik történeti szál a családoké, amely ha lehet ez az első évadtól is megrázóbb, ugyanis egyre tragikusabb irányba halad az életük a történtek után.

Teresa Halbach családja ebben az évadban sem kívánt részt venni, habár a sorozat alkotói megkeresték őket.

Hogyan ingatta meg Kathleen Zellner az ítéletet?

Ami legjobban lenyűgözött a második évadban, az Kathleen Zellner kutatásának részletes bemutatása. Elmondása szerint az alábbi elveket kell betartani egy bűneset megoldásához, melyet ő is következetesen követni próbált az ügyben:

  • Meg kell érteni az áldozatot
  • Meg kell érteni a bűntény jellegét
  • És részletesen ismerni kell a bűntény helyszínét

Az általa hangoztatott elveket megelevenedni látjuk, ahogyan haladunk előre az évadban.

Stratégia

A Making a Murderer második évadjában tehát eléggé hangsúlyos, hogyan veszi támadásba Kathleen Zellner a korábbi vádat, bizonyítékokat, mindazt, ami Steven Avery elítéléséhez vezetett, azaz mikét építi fel a stratégiát.

A munkálkodása fő célja, hogy aláássa az ítélet megalapozottságát. Ennek érdekében a következőt teszi csapatával:

  • Új bizonyítékokat keres, amiből kiderülhet, hogy az ítélet téves volt
  • Bemutatja, hogy megsértették Steven Avery alkotmányos jogait, azzal, hogy a vád bizonyítékokat titkolt el, valamint szerinte az előző védelem sem volt eléggé hatékony

Bizonyítékok tudományos elemzése

Ami viszont igazán látványos a második évadban, hogy Kathleen Zellner miként elemzi a bizonyítékokat, és állítja fel a saját hipotézisét a gyilkosság kapcsán.

Különösen tetszik az alkalmazott módszertan (melyhez nagyon hasonlót használunk mi is a “polgári” foglalkozásomban, igaz annak semmi köze a kriminalisztikához):

  • A bizonyítékok elemzése
  • Az abból levont hipotézisek tesztelése valós körülmények között
  • Új hipotézisek felállítása

Ez a módszer két okból is nagyon hatásos. Egyrészt sokkal jobban megérti mindenki, hogy egy a bűncselekménnyel kapcsolatos elképzelés miként történhetett a valóságban, mintha csak elmondanánk, ami ugye nem feltétlenül megfogható mindenki számára. Másrészt a tesztek révén természetesen kiderül sok esetben, hogy az eredeti elképzelés kizárt, hogy működik a gyakorlatban.

Szóval Kathleen Zellner valóban nem egy íróasztal mögött üldögélő ügyvéd, hanem tényleg kimegy a helyszínre és kísérletezik – a legjobb szakértők közreműködésével – és így veszi célba a Halbach gyilkossági ügyet. Így például az első dolog, amit tett, hogy egy ugyanolyan autót vásárolt mint, ami Teresa Halbach-nek volt a tulajdonában. Ezzel kezdte meg annak vizsgálatát, hogy vajon az ügyészség helytálló megállapításokat tett az ítélet szempontjából rendkívül fontos jármű, és az abban talált vérnyomok kapcsán.

Mi történik Brendan Dassey-vel?

Brendant eléggé vitatható bizonyíték, egy sokak szerint kicsikart vallomás alapján ítélték el. A srác az átlag alatti IQ-val rendelkezik, és csupán 16 éves volt, amikor kihallgatták. Aki megnézi a kihallgatásról készült felvételeket teljesen egyértelműen felismerheti a manipulációt, az alákérdezést, nem beszélve arról, hogy a nyomozók nem vették tekintetbe a fiatalember szellemi korlátait.

A Making a Murderer-nek ez a másik fontos témája, hogy Brendan kiváló ügyvédei miként próbálnak kiutat találni ügyfelük számára. Ez a terület már eléggé a jogi huzavona kategóriáját jeleni, mintha csak Kafka írta volna az egészet, döbbenetesen szürreális.

Spoiler nélkül annyit mondhatok, hogy az állam részéről fikarcnyi szándék sem mutatkozik a tévedés beismerésére, ami nagyban meghatározza az ügy haladását.

Hatósági összeesküvés?

Habár a konspirációknak nem vagyunk nagy hívei, a rendőrség munkálkodásával kapcsolatban már az első, de a mostani második évad megnézése kapcsán is komoly aggályok merültek fel. Az utolsó epizódban láthatunk egy interjút Debra Kakatsch-lal, aki Halbach gyilkosság idején megyei halottkémként dolgozott. Ami elhangzik a beszélgetésben, arra utal, hogy a rendőrség korrupcióban volt érintett, vagy valami mást rejteget.

Ráadásul a hatóságoknak okuk is volt Steven Avery-nek ártani, hiszen a helyi rendőrségnél hullott pár fej, amikor kiderült, hogy az előző ügye miatt az ő elbaltázott munkájuk miatt kellett ártatlanul börtönben ülnie 18 évig.

Bűnös, vagy ártatlan Steven Avery?

Fekete-fehér válaszokat a második évad sem szolgáltat, de újabb, nagyon komoly aggályokat vet fel a Teresa Halbach gyilkosság kapcsán. Tudományosan megkérdőjelezhető bizonyítékok, kétes koronatanúk, a rendőrség gyanús lépései és kommunikációs maszatolása összegében olyan aggályokat vetnek fel, amik indokolttá tehetik az újratárgyalást.

Végső soron mindenki eldöntheti, hogy Steven Avery ártatlan vagy bűnös szerinte. Számára azonban egy gondolatkísérletnél ez sokkal többet jelent, hiszen az életéről van szó, melyből eddig többet töltött börtönben mint szabadon, és lehet, hogy ártatlanul.

Killing Eve: Az év meglepetés sorozata

A Killing Eve furcsa, eredeti, nehéz bekategorizálni, de abbahagyhatatlan.

Szerző

bn

Bölcsészből kockába modulálódott sorozat, fim és adat junkiként tengetem napjaimat.