A legmenőbb szuperhős, akit sorozatban láttam

Fáradt, szarkasztikus, fájdalmas, nyers, erős, karakteres, bámulatos. Sammy, a három lányát egyedül nevelő anyuka története úgy láncol a képernyő elé, hogy észre sem veszed. Nem történik igazán semmi, mégsem bírsz elszakadni, mert olyan, mintha egy ablakon át néznéd a szomszéd család mindennapjait. Soroljuk, miért is szerettük meg annyira.

Sam, a szupernő

Imádom Pamela Adlont. Igaz, csak a Californication-ben láttam, de ő volt az ok, amiért adtunk a Jobb időknek egy esélyt. A sablonos alapsztori nem igazán hozott minket lázba, de aztán beköltöztünk a Fox család otthonába és nem volt megállás a második évad végéig.

Sokféle anyát követhettünk már képernyőn: lúzer anyát, idealizált háziasszonyt vagy munkamániás családfenntartót, Sam valahogy mégsem könnyen kategorizálható azon túl, hogy szerintem ő legjobb mind közül, akit valaha ebben a szerepben láthattunk. Folyamatosan kimerült, morog, de mindeközben ízig-vérig anyatigris, aki mintha nem is játszana, hanem végig magát adná. Ez a szerep kifejezetten megérintett, hiszen nőként természetesen ezerszer megformáztam már a fejemben, hogy milyen is a jó anya. Sok jó példát láthatok, ki hogyan éli meg a modern anyaságot, az egyik legpéldaértékűbb számomra egy olyan kolléganőm, akivel egyidősek vagyunk, sok közös vonással, de neki van egy szuperereje, méghozzá az, hogy tökéletes édesanyja a kisfiának. És ez a “feladat” az, a mindennapi rutin teendők mellett, amit láthatóan mindennél jobban imád és ez az, amitől a Jobb idők is zseniálisan életszerű. Sam nem old meg mindent, többet káromkodik, mint bármelyik “sorozatanya” és sokszor el is bukik, de azért küzd minden egyes nap, hogy a családja kisebb-nagyobb terheit egyedül el bírja viselni. Nem olyan idealizált ez a világ, piszok nehéznek tűnik, de ezért is szeretjük meg villámgyorsan az összes tökéletlen karaktert.

Pamela Adlon egyébként a kora ellenére pofátlanul jól tartja magát, de a legnagyobb varázsa mégis a humora és hogy kifejezetten őszintére sikeredett a karaktere, akit egyébként ő maga hívott életre.

Kincsek a mélyben

A sorozat összes kiemelt szereplője különleges a maga igazán furcsa módján. Csak nézzük Sam gyerekeit: a problémás tinédszert, Maxet, az identitását kereső Frankie-t és a legkisebb lányt, Duke-ot, mondjuk ő viszonylag rendben van. Ott van még Sam dilis anyukája, Phyllis és a család háromlábú kiskutyája, azaz róluk mind a főhősünknek kell gondoskodnia. Az érzékeny tini lány és a fiúként viselkedő középső lánytestvér a legkeményebb dió, az ő nevelésük igazán embert próbálónak tűnik, a rengeteg türelem pedig sokszor nem tűnik túl kifizetődőnek. Ettől valahogy végig úgy érezhetjük, mintha Sam minden nap csak a túlélésre hajtana, de a nap végén mégis láthatjuk, hogy ez a legjobb meló a világon és akkor is megéri, ha sokszor nincs semmilyen pozitív visszacsatolás.

Igazi életleckék

Ordít? Nem baj, majd belefárad. Nem tudja, mit akar az élettől? Nem baj, ellátjuk pár tanáccsal és döntse el maga. Szakítottak vele? Fogalmunk sincs, mi a varázsszó ekkor egy tinilánynak, de rendben van ez így, ha csak csendben ülünk mellette, miközben potyognak a könnyei. A sorozat mélységét egyértelműen azok a mérföldkövek adják, amiket Sam a gyerekeivel él át, ezek közül pedig a “harc a tinédzserrel” szál az egyik legütősebb, hiszen a nővé válás első lépcsőihez sem szolgáltat senki jól bevált forgatókönyvet.

Californication feeling

Ami engem kilóra megvett, az a Californication életérzés, ami zenében, képekben, színekben folyamatosan jelen van a sorozatban, már az intróval megadva az alaphangulatot.

Kötelező néznivaló minden anyának és leendő anyáknak, Californication és Pamela rajongóknak és azoknak, akik szeretik a valóságot látni egy sorozatban. Akiket nem zavar, ha nem történnek nagy dolgok, akik szeretnek nevetni mások kínlódásain, de közben szívesen azonosulnak a tökéletlen karakterekkel.

Ez is érdekelhet!

Az új kedvenc csajos sorozatom